Sárvári Sörexpressz és XVII. Sárvári Fúvószenei Várfesztivál – Beszámoló

A Sárvári Fúvószenei Fesztivál idén tizenhetedik alkalommal került megrendezésre július 8-10. között a fúvós szakma, a Sárvárra látogató vendégek és városunk lakóinak örömére.
Újdonság azonban, hogy idén egy különleges Sörfesztivállal egészült ki a már hagyományosnak számító program, melynek keretén belül kézműves vásár, nívós koncertek és természetesen finomabbnál finomabb sörkülönlegességek kedveskedtek az idelátogatóknak.
A mostani „fesztiválkomplexum” a tradicionális fúvószenei értékek bemutatása mellett nagy hangsúlyt fektetett a vendégcsalogató, látványos elemekre, büszkék vagyunk, hogy a hagyományos programok mellett egy folyamatosan megújulni tudó fesztivált szervezhettünk.
Július 8-án, pénteken indult útjára a Sárvári Sörexpressz, és vele párhuzamosan nyílt meg a Sárvári Koncertfúvószenekar kiállítása is a Nádasdy Vár könyvtárának folyosóján, Rezesbanda címmel. A megnyitó gála során megemlékeztünk zenekarunk múltjáról, az alapító tagokról, beszéltünk a jelenről és terveket szőttünk a jövőre nézve. Nagy örömünkre szolgált, hogy zenekarunk tagja, Mészáros Róbert ugyancsak Rezesbanda névre keresztelte el kiváló borát, s közösen vehettük szemügyre a kiállítást, idézhettük fel az örömteli pillanatokat nagycsaládként, kortyolgatva közben az ízes nedűt. Az esti órákban – az ingyenes sörkóstolót követően-, a népszerű Hot Jazz Band izzította fel a hangulatot: mindenki sörrel a kézben ropta az ismerősen csengő dallamokra. Végül pedig a sörivó verseny után a Deák Bill Blues Band robbantotta fel a várudvart- Bill Kapitány újra egy fergeteges „Bluescirkuszt” varázsolt a sárvári porondra.
Másnap, július 9-én indult el hivatalosan is a Fúvósfesztivál: 11 órakor került sor a tradicionális, ünnepi megnyitóra a Kossuth téren, ahol több száz zenész együtt játszva szórakoztatta közönségét. Idén a sárvári zenekaron kívül hat– 4 hazai és két külföldi- zenekar vett részt: érkeztek vendégek Albertirsáról, Szentgotthárdról, Tabról, Tapolcáról, valamint Németországból és Csehországból is. A délután folyamán látványos felvonulásnak lehettek szem- és fültanúi az idelátogatók: a zenekarok indulókat játszva masíroztak be a fürdőtől a várudvarba, óriásbábokkal és a sárvári Sihu-val az oldalukon, mely „Sörexpressz” is volt egyben, hiszen az idei fesztivál fontos élményelemei a sörbemutatók voltak. Mindezek mellett a hagyományos bor és pálinka kóstolás is teret kapott, és a kicsik játszóterepe, játszóháza sem maradt el a gyerekvárosban. 5 órától újra a fúvószenéé volt a főszerep: a zenekarok előadták fergeteges fesztiválműsorukat egymást váltva a színpadon. Késő este pedig jampik lepték el a várudvart: Fenyő Miklós szórakoztatta a közönséget és varázsolt vissza mindenkit a Hotel Menthol világába.
Július 10-én, vasárnap egyszeri és megismételhetetlen alkalomként, a programsorozat zárásaképpen együtt nézhettük óriáskivetítőn az Európa Bajnokság döntőjét, s közben a 12 féle ízletes sör valamelyikét kortyolgathattuk, eltöltve így egy tartalmas és jó hangulatú estét együtt.
Reméljük, a lánc nem szakad meg és a következőkben is folytatódhat a nívós eseménysorozat: találkozzunk jövőre, Veletek, ugyanitt, és zenéljünk, szórakozzunk együtt, ugyanígy!DSC_1124 DSC_1134 DSC_1147 DSC_1171 DSC_1240 DSC_1243 DSC_1246 DSC_1249 DSC_1271 DSC_1274 DSC_1295 DSC_1374 DSC_1382 DSC_1388 DSC_1390 DSC_1403 DSC_1406 DSC_1407 DSC_1410 DSC_1462 DSC_1450 DSC_1426 DSC_1420 DSC_1418